Main menu:

Keresés

Rovatok

Archivum

Bejelentkezés, regisztráció

Teológiai megújhodásról

„Az Ige testté lett.” (János ev.1:14)

oszi-szinek-copiaEzt az Igét az igehirdetők általában a karácsonyi prédikációjuk alapigéjeként szokták felvenni. Mindemellett ez az Ige azonban – nézetem szerint –, teológiai irányváltoztató is volt az ősegyházban, amelyen a kezdetben kicsiny egyház élete és jövője függött. Nevezetesen az volt a döntő tét, hogy az éppen csak megszületett egyház - egy korán megszűnő - zsidó szekta marad-e, vagy ki tud lépni ennek árnyékából egy új, az ókori világot minden üldöztetése ellenére is gyorsan meghódító, s annak fejlődését évezredekig meghatározó világvallás fejlődik-e ki, amely Krisztus váltsághalálára épül? Gondviselés-szerűen ez utóbbi történt.

Lássuk ennek fő mozzanatait, tanulságát és üzenetét!

A Názáreti Jézus egyháza a zsidó vallásból indult el, szakadt ki és született meg. Az alapító Názáreti Jézus, a későbbi Krisztus zsidó vallású ember volt: vándorprédikátor, Rabbi, Mester, Próféta, csodatevő, aki végül kereszthalála és feltámadása után Krisztusnak – Megváltónak bizonyult. Jézus missziója kezdetben Keresztelő János missziójának folytatásaként indult. Miután Heródes letartóztatta és börtönbe vetette a prófétát, Jézus vette át megtérésre intő munkáját. Keresztelő János helyeslésével Jézus folytatta János - Izraelt megtérésre hívó, kérő és intő - szolgálatát. De nem csak folytatta, hanem Jézus magasabb szintre emelte ezt a munkát. Új tanítványi csapatot gyűjtött maga köré; nem vonult ki Júdea pusztájába, mint János, hanem maga és csapata látogatta meg Izrael és Júda városait és falvait. Nem dörgedelmes ítéletet hirdetett, mint János, hanem megbocsátást, szeretetet és irgalmasságot szólt és gyakorolt; szerte járt és jót cselekedett. Azonban Jézus szépen induló szolgálata csakhamar az intézményes papság nemtetszésébe és ellenállásába ütközött, amely ellenségessé fokozódott s kereszthalála és feltámadása drámájává változott. „Az övéi közé jőve, de övéi nem fogadták be őt” (János 1:11).

Az első keresztyén egyház Jeruzsálemben Pünkösd ünnepén alakult meg, Az „Ötvenes” zsidó ünnepre az akkori világ miden részéből a diaszpórában, vagyis a szétszóratásban élő, de hithű zsidók zarándokoltak el a szentföldi Jeruzsálembe. Ám azok már elvesztették anyanyelvüket és főleg görög nyelven beszéltek – hiszen ez a hellenizmus kor volt (Kr.e-300-Kr.u.300). Részükre fordították le a Héber Bibliát is görögre, mely a Septuaginta (LXX) néven (magyarosan: Szeptuaginta) vált ismertté. Az Apostolok Cselekedete 2:5, 9-11 sorolja fel honnan jött a diaszpórai zsidó sokaság: Párthiából, Médiából, Elámból, Júdeából, Kappadóciából, Pontusból, Frigiából, Pamfiliából, Egyiptomból, Líbiából, Rómából, Krétából, sőt még az arabok közül is. Egy ünneplő sokaság, akiknek Péter apostol nagy bátorsággal hirdette a Krisztusban való váltságot, amit a soknyelvű sokaság megértett és akik közül 3000 férfiú megtérvén s megkeresztelkedvén alkották meg az első keresztyén gyülekezetet (Ap.Csel. 2:41-42).

Az egyház első gyűlésén (Ap.Csel 15) az apostolok felosztották egymás között az akkori világot, missziós célból. Pál apostolra a pogányok megtérítése jutott. Ismert, hogy ő hozta át Európába a keresztyénséget. Az athéni Aeropaguson mondott beszéde fel van jegyezve az Ap. Csel. 17-ben. Jóllehet, ez jól felépített világos beszéd volt – Pál apostol a Jézus Krisztusban való üdvösségről és a halottak feltámadásáról beszélt – mégsem volt átütő erejű, hiszen hallgatói részben gúnyolták Pált, részben azt mondák: „majd még meghallgatunk téged e felől” (32.v), és ”ilyen módon Pál kiméne azok közül” (33v), csupán „némely férfiak csatlakozván őhozzá, hívén” (34.v.). Pál – mondjuk meg őszintén, – kudarcot vallott a görögökkel. Bizonyára részben azért, mert ő zsidó ember lévén, a zsidó hagyományban nevelkedett. Gamáliel volt tanítómestere. Valószínű az ő bizonyságétele, érvelése igen szokatlan volt hallgatóinak, hiszen „csacsogónak” nevezték, jóllehet epikureus és sztoikus filozófusokkal is vitázott (1 v.).

Fennállt az a veszély hogy az akkor ismert világ intellektueljei –, akik görögül beszéltek, mert a hellenizmus korában a görög nyelv volt a „lingua franka”, mint korunkban az angol – nem értették volna meg a zsidó-keresztyén üzenetet. Akkor a keresztyénség egy kis zsidó szekta maradt volna, ami kihalásra ítéltetett. A másik veszély abban volt, hogy a nagy filozófus, Arisztotelész (Kr.e. 384 -.322) tanítása Istenről a fenti körökben általánosan elfogadott volt. Nevezetesen, hogy Isten a „nem változó mozgatója” a világnak. Úgy érveltek, hogy ha Isten mozgatná a világot, nem lehetne Isten, mert a mozgatás mozgással jár, márpedig a mozgás változást is jelent. Isten azonban nem változhat, mert Ő változhatatlan: mivel tökéletes. Nos, ebből a tételből következett a megoldhatatlannak tűnő dilemma: Ha Isten – mint örök mozdíthatatlan –nem mozdulhat, akkor Isten hogyan mozgatja, kormányozza a világot?

A megoldást az alexandriai Filó, az Alexandriában élő zsidó filozófus hozta, aki történetesen Jézus kortársa volt (Kr.e.25-Kr.u.50). Ő azt tanította, hogy Isten a maga gondolatával – Logosz – irányítja, mozgatja a világot! Ez a megoldás elfogadható volt, hiszen aki gondolkozik, az fizikailag nem mozog, mégis aktív. Filó alapjában véve Isten és a világ közé a Mediátor-Közvetítő-Közbenjáró fogalmát iktatta be. Ez jó megoldás elfogadható volt az isten-dilemma feloldására.

A neki tulajdonított evangélium preambulumában János a Logosz, azaz a görög Isten és a világ közti közvetítő testetöltéséről beszél. S majd kifejti, hogy Istennek a világ üdvössége felőli gondolta vált emberi testté a Krisztus Jézusban.

Ez már érthető volt a görög intellektueleknek.

János ezzel a Logosz-doktrinával igazában véve megmentette a keresztyénséget, mely ezzel elindulhatott meghódítani a világot.

Ennek a titka az volt, hogy a zsidó-keresztyén üzenetet a görög filozófia nyelvén fejezte ki s tette érthetővé és elfogadhatóvá, s ezzel megmentette!

Hogyan történhetett ez?

Azt tudjuk a keresztyén hagyományból, hogy János Péterrel és Jakabbal milyen közel állt Jézushoz. Nem véletlen, hogy Jézus színeváltozásakor (transfigurati/metamorphószisz) éppen őket vette maga mellé, s lehettek ennek tanúi (Márk 9:2-7). Az utolsó vacsoránál János Jézus mellett ült (János 13.23). A tanítványok közül csak János kíséri Jézust a Golgotára, s Jézus a keresztről – Jánosra bízta anyját (János 19:25-27). János ezért a feltámadás után Jeruzsálemben maradt, s az ottani s a samáriai gyülekezetet segíthette. Majd Pál halála után Efézusban működött. Valószínű emiatt száműzték Domitiánus császár alatt Patmosz szigetére. Valószínű, hogy a szigeten mások is lehettek száműzöttek. Úgynevezett büntető vagy börtönsziget lehetett. A száműzöttek, mint János is, vallási vagy filozófiai tanítások miatt kerülhettek oda. Ezek nem követtek el főbenjáró bűnt, így nem kellett hallállal lakolniuk csupán száműzetéssel. Feltételezhetjük, hogy alapjában véve egy intellektuális rab-közösség volt ott, akik gyakran érintkeztek egymással, vitatkoztak és érveltek a maguk meggyőződése mellett. Nem vitás, hogy János egy kis közösséget szervezett maga köré, akiknek részletesen beszél élete nagy és döntő élményéről – a Názáreti Jézusról, tanításairól, csodáiról, haláláról és feltámadásáról. Nem valószínű, hogy János beszélt görögül, hiszen galileai halász volt. Ha mégis valamit, bizonyára nem magas fokon. Ám lehettek olyanok a száműzöttek között, akik szívesen tolmácsolták arámul mondott beszédeit. Olyanok is, akik érdemesnek találták mindezt görögül leírni. Lehetett Jánosnak egy olyan magas műveltségű társa, aki tolmácsa lehetett, s beszédeit is leírta. Ez ismerője lehetett Filó Logosz-doktrinájának. Egy kegyelmi pillanatban megvilágosult előtte, hogy a Názáreti Jézus nem lehet más, mint akiben a Logosz testet öltött és megvalósult! S ezt a felismerést János beírattatta az evangélium prológusába, bevezetőjébe. Tudjuk, hogy Jánosnak három levele és a revelációja is megmaradt görögül, amiket Patmosz szigetéről bocsátott ki.

Amit mind ebből felismerhetünk az, hogy a keresztyén üzenetet, amely korokon keresztül mindig ugyanaz – a Jézus Krisztusban megkapható bűnbocsánat és üdvösség. Ezt viszont minden kornak a maga nyelvén és gondolatvilága szerint, s uralkodó filozófiája segítségével kell kifejezni, magyarázni és hirdetni, hogy a kor emberei megértsék és elfogadják. Egyéként az egyház válságba kerül.

Megfigyelhetjük, hogy a múlt évezredekben és évszázadokban a változatlan keresztyén üzenet mindig a változó kornak a nyelvén hirdettetett, és így öröklődött tovább nemzedékről nemzedékre.

A korai középkortól volt idő, amikor a keresztyén üzenetet az arisztotelészi filozófia segítségével tették relevánssá, vagy Platon, I. Kant, S. Kierkegaard, F. Schleiermacher, R. Bultmann, D. Bonhoeffer, E. Brunner és K. Barth teológiai metodikája segítségével igyekeztek azt érthetővé és elfogadhatóvá tenni.

Világosítsa meg ezt egy példa: Barth „Újreformátori teológiája”. A múlt század 30-as éveiben az európai protestáns teológiában nagy jelentőségűvé lett Barth és követői teológiája, akik a diktátorok szuverenitásával Isten szuverenitását állították szembe. Ez abban a korban érthető volt, hiszen Isten léte általánosan elfogadott volt. Az emberek értették azt, hogy „Istennek kell inkább engedni, hogy nem az embernek” (Ap.Csel. 5:29). A diktátorok bukása után és az ateizmus rohamos terjedése következében éppen Isten léte és szuverenitása kérdőjeleződött meg. Korunkban tanúi vagyunk azoknak a támadásoknak, amelyek az egyház alapjait támadják meg s azzal fenyegetnek, hogy az erős elvilágosodási hullámban hívei elhagyják. „Így szól Isten” – mondja az igehirdető, s a hallgatók megkérdezik: „milyen Isten?” Ezzel a teológia elérkezett a „posztbarthiánus” stációjára. Tehát új kezdés kellett, s ez nem lehetett más, mint kiindulni Isten felé „az ember nyomorúságából”! Ez is bibliai lehetőség: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején és én megszabadítlak téged” – mondja a zsoltáros (Zsoltárok 50:15).

Ma a teológusok előtt álló nagy kérdés az, hogy hogyan lehet a keresztyén üzenetet hitelesen, értelmesen, elfogadható, meggyőző és hatásos módon hirdetni? Alapjában véve a régi Niebergall-i kérdés tolul elénk a mi korunkban is: „Wie predigen wir den modernen Menschen? (Hogyan prédikáljunk a modern embernek?).

A jánosi megoldásból –, mely a keresztyén üzenetet a Logosz-filozófia segítségével tette elfogadhatóvá a hellenizmus korában – az következik, hogy érdemes lehet a ma uralkodó egzisztencialista filozófia eszköztárának segítségével rámutatni az ember és világa nyomorúságos állapotára s erre felmutatni és hirdetni a keresztyén üzenetet: a krisztusi evangélium lehetséges igazi megoldásait.

Tehát a modern teológia induljon ki az ember a „hic et nunc” (itt és most) a mában meglevő, megtapasztalt, konkrét és vele együtt élő nyomorúságából, célt-vesztettségéből, elidegenedéséből önmagától, a másik embertől, világától és Istentől; bizonytanságától, félelmeitől, pánikjaitól, mindent értelmetlennek találó, önmaga körül forgó, sorsa fogságában élő, kiutat, megoldást nem lelő, idegen lényként bolyongó, meghasonlott embertől, társadalmától és világától. Mutassuk fel ezekre az egzisztenciális hiátusokra az evangélium krisztusi és isteni megoldásait, feleleteit. Az egzisztencialista teológusok, mint például Paul Tillich (1886-1965) korrelációs módszere alkalmazásával mutassuk meg az ember és világa égő, fájó, tragikus és elviselhetetlen hiányosságaira és nyomorúságaira Isten hiányt pótló, kiegészítést hozó, megoldást adó és újjászülő feleleteit. De hát egyáltalán lehetséges-e Istent megtalálni, vagy délibábot kergetünk? Igen, lehetséges, mert akik Istent keresik, azokat Isten rendre megtalálja!

Az ember és világa nyomorúságaira ma is felelet Isten végső, tökéletes és örök megoldása.

Teológiai megújhodás nélkül pedig nem lesz megújult egyház és nem lesz többé ismét erős, minden kísértést, kihívást és támadást legyőző diadalmas nyugati keresztyén civilizáció!

Megújulás vagy megavulás – ez itt a tét!

Edmonton, 2015 Reformáció hava.

Dr. Pungur József

Írja le véleményét!

Be kell jelentkeznie véleménye beírásához.

A rovathoz tartozó bejegyzések